2016-ban alapítottam az Eastern Curse Kennelt Nyíregyházán, abból az elhatározásból, hogy a gyermekkorom óta rajongásig szeretett kutyafajtám, a drótszőrű foxterrier genetikai állományának fennmaradásához, javításához hozzájáruljak.
Gyerekkoromtól egészen fiatal felnőttkoromig végigkísért a kutyás mentorom, példaképem, Szekeres Pál, aki országszerte ismert és elismert foxitenyésztő volt. Tőle származott az első tenyészszukám is, Fanni, aki egyben a legjobb barátom, másik felem volt. Mentorom halála után feladatomnak és személyes felelősségemnek is éreztem a tenyésztést, a ‘Venus’ vérvonal fölött azonban ekkoriban már eljárt az idő, elsősorban az egyre erősödő küllemtenyésztési trendek miatt.
A világhíres ‘Agria’ kennelből vásárolt szukámmal folytattam a munkát, Korózs András (volt MEOE elnök) szakmai javaslataira támaszkodva. Ezzel a kutyámmal Grand Champion címig jutottunk el és gyönyörű kiskutyákkal gazdagítottuk a világot. Úgy éreztem rátaláltam arra az útra, amelyen mind küllemileg, mind temperamentumban, mind idegrendszerileg színvonalas foxikat sikerül tenyésztenem. Utolsó vemhességekor, 2023-ban sikerült megszereznem fedezőkannak az azévi Világgyőztes drótszőrű foxterriert.
Az ekkor született kiskutyák felülírták az eredeti tervem, ami az volt, hogy egy importkutyával hozok be új színt a hazai állományba. Ugyanis a kiskutyáink olyan minőségi ugrást hoztak a kennelembe, hogy szükségtelenné vált nyugat-európai tenyészszuka után néznem. Ez mérhetetlen büszkeséggel tölt el, és nagyon ígéretes jövőt látok a kutyáim előtt.
2025-ben pedig megszületett az első olyan alom, amelyet már Eastern Curse kutya szült. Nagy mérföldkő ez a kennel életében, a ‘majd egy évtizedes következetes, tudományos alapú tenyésztési munka meghozta a gyümölcsét.
A sikereink ellenére továbbra is alacsony alomszámmal folytatjuk tovább a munkát.

A legjobb felhasználói élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat alkalmazunk, mint a cookie-k, amelyekkel eszközinformációkat tárolunk és/vagy elérünk. Ezen technológiák elfogadásával lehetővé teszi számunkra, hogy feldolgozzuk az Ön böngészési szokásait vagy egyedi azonosítóit ezen a webhelyen. Az elfogadás megtagadása vagy visszavonása bizonyos szolgáltatások és funkciók működését hátrányosan befolyásolhatja.
